| 
 | Művészet mint kutatás | |
| Tudományos konferencia a Magyar Képzőművészeti Egyetem,  Magyar Képzőművészeti Egyetem vetítőterem  A 20. századi művészet egyik alapvető újdonsága az experimentalizmus, a kísérlet (újra) bevezetése a művészeti gyakorlatba, mely több évtizede ismételten visszatérő diskurzus tárgyává teszi tudomány és művészet viszonyát, a tudományos és művészi megismerés, alkotás, gyakorlat lehetséges kapcsolatainak, a hasonlóságoknak és különbségeknek vizsgálatát. A konferencia előadásait három csoportba rendezzük, figyelembe véve a 2006-os rendezvények központi tematikáját (Evolúció - fejlődés - revolúció). A szekciók mindegyikét hosszabb (kb. 30 perces) előadás vezeti be, majd rövidebb (kb. 20 perces) hozzászólások következnek a művészeti gyakorlat, a tudományos és művészeti, elméleti és történeti szempontú közelítési lehetőségek szerint. | ||
|  | ||
|  9.00-9.30 9.30 - 12.00 12.00-13.00 13.00 - 15.30 15.30-16.00 16.00 - 17.30 17.30-18.00 18.00-20.00 Záróvita a konferencia előadóinak részvételével | ||
| Kapcsolódó oldalak linkjei  |  | |
| További információ : konferencia(at)mke(dot)hu | ||
| Szinopszisok KŐNIG   FRIGYES: Kőnig   Frigyes előadásában összefoglalja tevékenységének közelmúltban realizált   eredményeit, amelyek különböző tudományterületeket érintenek. Így az előadás   egyik részét képezi a Tác-Gorsiumi feltárások antropológiai anyagának   feldolgozásával kapcsolatos kutatások, az arcrekonstrukció kapcsán. Az előadás   második részében különböző források felhasználásával készült építészeti   rekonstrukciók következnek, majd a Tác-Gorsiumi feltárások III. századi freskó   lelete által inspirált festmények bemutatásával zárul az   előadás. A szerző festő- és grafikusművész, tanszékvezető egyetemi   tanár, DLA, habil, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora. BEKE   LÁSZLÓ: Az   előadás egy fogalmi háló útvesztőjében botorkál, ahol a művészet, a kutatás, a tudomány (az ismeret, a tudás), a kísérletezés és az oktatás (tanulás, tanulmány) egyformán fontos és egymásra   utalt entitások. Kiutat jelent-e tevékenységünk számára, ha rájövünk, hogy a fejlesztés mégis csak (!)   összefügg a fejlődéssel,   különösen, ha a fejlesztést konstruktőrök végzik, akiknek elődei   között ott találjuk nemcsak az építőket, hanem a konstruktivista művészeket is? A K+F+I   (kutatás + fejlesztés + innováció) nemcsak financiális szabályzó,   hanem - legalábbis a művészetben és a tudományban - az újító, az újat termelő kreativitás és a produktivitás modellje   is. A szerző művészettörténész, dr. habil (MTA   Művészettörténeti Kutatóintézet, Magyar Képzőművészeti   Egyetem). HANTOS   KÁROLY: Vázlatos   tematikai felsorolás: A szerző képzőművész, egyetemi docens, DLA, habil (Magyar   Képzőművészeti Egyetem). SZEGEDY-MASZÁK   ZOLTÁN: A   kísérletező, diszciplinák közötti együttműködésen alapuló gondolkodásmód   nélkülözhetetlen a technikát, technológiát újító módon felhasználó művek   létrehozásához. Az alkotó mindennapok szintjén ez a tudomány területéről ismert   módszereknek - legalábbis az alkalmazott kutatásnak - megfeleltethető   tevékenységet jelent. Ez a munkamódszer alapfeltétele az előadásom címében   "experimentális" jelzővel illetett médiaművészeti alkotások létrejöttének.  A   hangsúlyozottan "kutatás-jellegű" tevékenység azonban valamifajta hasznosítható   eredmény, produktum létrejöttét sejteti. Márpedig a művészet köztudottan öncélú   dolog, a műalkotásnak semmiféle gyakorlati haszna nem lehet, legfeljebb   esztétikai értéket képviselhet. Ha technikai innovációról van szó, az elméleti   szempontból legalábbis gyanús, s talán éppen ennek a retorikának köszönhető,   hogy gyakran tapasztalható ellenérzés a kísérleti médiaművészeti alkotásokkal   kapcsolatban. Gyakran olvasható, hogy az ilyen művek alkotói kiszolgáltatják magukat a   technikai fejlesztések üzleti-hatalmi logikájának, ráadásul alkotásaik illékony,   tárolhatatlan dolgok, melyek hamar a felejtés homályába   vesznek. Előadásomban néhány műalkotás   példáján igyekszem megvizsgálni, hogy voltaképpen mit is jelent a művészeti   kutatás a gyakorlatban, s mit jelent az ennek eredményeképpen létrejövő újítás.   Ennek fényében az a kérdés is feltehető, hogy mit jelent a kísérleti   médiaművészeti alkotások reprodukálása, rekonstrukciója, illetve hogy hogyan   lehetséges az, hogy a tárolhatatlannak tűnő alkotások a történeti tapasztalatok   szerint mégis kiállják az idő próbáját. A szerző képzőművész, egyetemi docens, DLA (Magyar   Képzőművészeti Egyetem). SZEGEDY-MASZÁK   MIHÁLY: Milyen értelemben lehet   "kutatás"-ról beszélni a művészetek vonatkozásában és melyek a különböző;   művészetek tudományközi vizsgálatának (interart studies) lehetőségei, illetve   korlátai? E két általános kérdés mérlegelése után két jól körvonalazható és   egyúttal közismert területre, az intermediális átalakításnak két módjára   szűkítem a gondolatmenetet: mit jelent egy képről nyelvi leírást készíteni és mi   történik akkor, amidőn valamely szöveget megzenésítenek. A szerző irodalomtörténész, akadémikus, az MTA   Irodalomtudományi Bizottságának elnöke (ELTE Összehasonlító Irodalomtörténet   Tanszék). KÉKESI   ZOLTÁN: "A   jelenlegi tudás olyan helyeket igényel, ahol vállalatoktól függetlenül   termelhető, tárolható és átvihető. Mi lenne erre jobb hely az egyetemeknél?" Az   előadás Friedrich Kittler nyomán az egyetemi rendszer belső átalakulásának   (cultural studies, Kulturwissenschaft), valamint a tudásforgalmazás   hatalmi-politikai működésének (a technológiai tudás gazdasági-politikai célokat   szolgáló monopolizálásának) összefüggésében helyezi el a médiaművészet mint   kutatás kérdéskörét. A szerző irodalomtörténész (ELTE Összehasonlító   Irodalomtudományi Tanszék, Magyar Képzőművészeti Egyetem). HORÁNYI   ATTILA: Előadásomban azt vizsgálom, mikor   és miként szokott összekerülni a konferencia címét adó két, szokásosan nem   társított kifejezés. Ehhez először meghatározom, mit is tekintek kutatásnak az   adott összefüggésben. Összegyűjtök néhány olyan tulajdonságot, amelyek megléte   feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy tevékenységet kutatásként   kategorizálhassunk. A szakirodalom alapján többek között ilyen tulajdonság a   probléma-tudat, a cél-orientáltság, a racionalitás és a   rendszeresség. A szerző egyetemi adjunktus (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem   Elméleti Intézet). CSURGAI   FERENC: Új utak keresése, más   gondolkodásmód - A művészet és kutatás kapcsolata - A legújabb törekvések   megismerése - Miben más a beton? - A megszerzett tapasztalatok átadása - A   kutatás intézményi háttere - Kutatási irányok - A PTE szobrász tanszékén készült   munkák vetítése - Saját kutatási eredmények bemutatása   képekben A szerző szobrászművész, egyetemi oktató (Pécsi   Tudományegyetem Művészeti Kar). VIDNYÁNSZKY   ZOLTÁN: Hasonlóságok és markáns   különbségek egyaránt felfedezhetőek a tudományos és művészi kutatás, megismerés   összehasonlításakor. Mindkettőt elsősorban az motíválja, hogy új, eddig   ismeretlen tulajdonságokat, összefüggéseket tárjon fel az emberről,   környezetéről és mindarról ami kölcsönhatásuk eredményeként létrejön vagy   létrejöhet. Az agyi tanulási és plaszticitási folyamatok megértése, annak   feltárása, hogy hogyan befolyásolja észlelésünket és cselekvésünket, magát a   megismerést kulcsfontosságú kérdes. Az előadásban a látás példáján   összefoglaljuk az ezzel kapcsolatos legújabb tudományos nézeteket, eredményeket   és ezek tanulságait. A szerző agykutató, az MTA doktora (MTA   - Semmelweis Egyetem, Neurobiológiai Kutatócsoport). PETERNÁK   MIKLÓS: A   kutatást általában olyan folyamatként, tevékenységként képzeljük, amely   szisztematikusan vagy tapogatódzva, következetes munka árán vagy véletlenszer   eseményekkel tarkítva, szándékoltan avagy el re nem várható módon valamifajta   "eredményhez" vezet, ennek kimondása, bebizonyítása, megmutatása, állítása lenne   mintegy a cél, amiért e cselekedetek megtörténnek. Valóban így van-e? Ha így   van, akkor a kutatás jellegzetességeinek kutatásakor céljaink még sokkal   homályosabbak, mint bármely eltér eseten, hiszen ez az önreflektív vizsgálódás,   mintegy végtelen videóalagút, sehova sem vezet, legföljebb Narcisszusz   csapdájába. Talán a dereng éjszakai Hold jó alap lehetne ezen állapot   allegórikus képéhez. Ugyanakkor állandóan felmerül a kérdés, valójában mit is   vizsgálunk, amikor a külvilág, a valóság, a természet kutatásunk tárgya,   pontosabban azt látjuk-e, ami "kinn" van, vagy a rendszer részeiként leginkább   magunkat, saját elképzeléseink és elvárásaink lenyomatait. Egzakt, "objektív"   kutatás és "szubjektív" önkifejezés ellentéte az egyik oldalon, míg a másikon   annak feltételezése, hogy a kutató saját teóriáit bizonyítja, a m vész pedig "új   világot" teremt. A szerző művészettörténész,   tanszékvezető egyetemi tanár (Magyar Képzőművészeti Egyetem). KICSINY   BALÁZS: A képzőművészet különös   szerepet játszik az idő lehetséges reprezentációjában. Az idő esztétikája, a   vizuális idő-jelek és szimbólumok viszonya a kollektív emlékezethez és az   elképzelt jövőhöz koronként változó. Azonban az idő ontológiai léte sohasem   fordítható le a vizuális reprezentáció nyelvére. Ennek ellenére az előadás során   bemutatásra kerülő művekről,  köztes   tér-idő ábrázolásokról, elmondató talán az, amit Anna Balakian   így fogalmaz meg: "A köztes világok kompromisszumot jelentenek a hihetetlen halhatatlanság és az   elfogadhatatlan halandóság között." A szerző képzőművész, egyetemi oktató (Magyar   Képzőművészeti Egyetem). KISSPÁL   SZABOLCS: A Művészet, mint kutatás című konferenciára   tervezett előadásom a művészet és tudomány kapcsolatát a gazdaságpolitikai   meghatározottság szemszögéből közelíti meg, az egyetemek szerkezeti - egyben   idológikus - egységesítésének a Bolognai Nyilakozatban lefektetett európai   gondolatai mentén. Fontos szerepet kap benne egyrészt a tudomány, másrészt a   művészet jelenkori társadalmi szerepének kérdése, különös tekintettel a   médiaművészet tudásgazdaságban betöltött szerepére és annak morális vonzataira. A szerző képzőművész, egyetemi oktató (Magyar   Képzőművészeti Egyetem). PLÉH   CSABA: A   modern pszichológia mint minden jelenséggel, a művészettel is kétféle természeti   kontextusban foglalkozik. A disztális megközelítés amikor a biológiára   alkalmazzuk, annyit jelent, hogy milyen évmilliós változások hozták létre a   művészi látásmód egyáltalán való megjelenését. A proximális látásmód pedig azt   veti fel, hogy milyen kapcsolat van az alkotás és a művészi látásmód   élményvilága és gyakorlata, a másik oldalról pedig az idegrendszer szerveződése   között. Vitaindítómban a művészeti   változás problémájára helyezem a hangsúlyt. Milyen, az emberré válás során   keletkező élménymódbeli változások vezettek azokhoz a reprezentációs   forradalmakhoz, amelyek lehetővé tették a művészetet? Milyen spekulációk vannak   a viselkedéses szinkronizáció és a mimetikus kultúra, a nyelvi megjelenítés és   az elbeszélő kultúra kialakulása közötti kapcsolatok (Donald)? Vajon ezek a   reprezentációs forradalmak miért vezettek a reprezentációk élvezetéhez? Mi   okozhatja az emberré válás során azt, hogy a megjelenítés egyben örömforrássá   válik, történeteinket, táncainkat és képeinket élvezni   kezdjük? A   változás és a disztális megközelítés másik problémája, hogy lehet-e   természettudományos módszerekkel közelíteni a történeti változásokhoz a művészet   területén. Három jellegzetes attitűdöt képvisel itt a modern pszichológia. Az   egyik attitűd a Gombrich által képviselt perceptuális tanulási felfogás. Ez a   perceptuális tanulás általános törvényeiben keresi a művészeti korszakok és a   befogadók közötti interakció forrását. Önmagában nem magyarázza azonban, hogy mi   indítja el magát a változást. A változás sajátos pszichoanalitikus felhangoktól   teli elképzelései is megfogalmazódtak. Ezek nem szakítanak a perceptuális   tanulási hagyománnyal, de úgy képzelik el, hogy a művészettörténet és   költészettörténet egyik mozgató erejét az ember nagy unatkozási hajlandósága   adja. Felépítjük a romantikus művészetet, hogy azután megunjuk és átváltsunk   klasszicistára, ami a maga részéről egy újabb unalmi ciklust indít el. A   harmadik felfogás a történeti változásra a biológiai egyetemességek előtérbe   állítása. Minden történeti alakulás tulajdonképpen csak változat egy témára.   Változat arra, hogy hogyan működtessük a magunk által teremtett, egyre   bonyolultabb reprezentációs környezetekben egyetemes evolúciós   örökségünket. A szerző pszichológus, egyetemi tanár, az MTA főtitkárhelyettese (Budapesti Műszaki és   Gazdaságtudományi Egyetem Kognitív Tudományi Tanszék). | ||